Kettős hangzat - Népzenei koncert

Népzene két hegedűre a Kárpát-Medencéből. Nyitrai Tamás és Pusko Márton koncertje.
A Kárpát-medence egyik legelterjedtebb népi hangszere a hegedű.
A koncerten ennek a zenei hagyománynak, a Kárpát-medencében élő nemzetiségek körében megmaradt népi hegedűjáték bemutatására teszünk kísérletet, általunk feldolgozott műsorszámokban. Ezért olyan zenei összeállítások hangoznak el, ismert és kevésbé ismert tájakról, amelyek a hegedűjáték valamilyen egyedülálló hagyományát képviselik, vagy olyan gyűjtések rekonstrukciói, amelyek hatással voltak nagy zeneszerzőink munkásságára és napjaink népzenei előadóira egyaránt.

(Finta Gábor felvétele) 

Megemlékezés a 48-as forradalomról

Március 17-én ünnepeltük meg az 1848-a forradalom évfordulóját az Ottawai Magyar Házban. Az ünnepi beszédet Sinka László, a Magyar Nagykövetség első beosztottja tartotta, utána a Magyar Iskola növendékei mellett Talla Mariann szavalt és egy kisfilm is bemutatásra került. Az ünnepség végén a közönség 48-as dalokat énekelt Finta Bea vezetésével.

(Finta Gábor felvétele) 

Holt betűkből támadt eleven valóság

Már megint olyasmi történt a Magyar Házban, amiért tollat kellett ragadjak. Mégpedig hajnalban, mert félálmomba se hagyott cserben az élmény s bár nem hánykolódtam, az agyam lázasan próbálta szavakba önteni az est lenyomatát. Felkeltem hát.
Írásomat egy anekdotával kezdeném, eléggé távolról közelítve a dolog velejéhez, de remélem, a végére kitisztul a kép.

A minap, Cannes-ban, megkérdezték Russell Crowe-tól, a 2000-ben bemutatott Ridley Scott hírhedt Gladiátorának Maximus-ától: Mondja, (művész úr), maga Sztanyiszlavszkijt vagy a Brecht-i módszert követi? A kérdésre Russell némi ingerültséggel válaszolt (dollármilliói árnyékában megteheti): “Nem , kérem, én a Russell Crowe-módszert követem, mert(…)egy színész dolga abból áll, hogy eldönti mit akar (elérni), és ahhoz kitalálja magának a kifejezés eszközeit“. Alig hiszem el, hogy bevallása szerint, nem olvasott Sztanyiszlavszkijt. Meglehet, Brechtet sem. Na de, térjünk a tárgyra.
Tegnap este két előadó, egy csendes társsal karöltve, gyógyírral kente be nemes szórakozás után sóvárgó lelkünket, de a kezelésnek meglepő eredménye lett: az előadás heveny örömittasságot okozott, amiből egy ideig nem szeretnénk kijózanodni. Egy kétszemélyes doku-drámáról van szó, amelyet kifogástalan dramaturgiai érzékkel állított össze Brestyánszki Boros Rozália, kizárólag kortársi visszaemlékezésekből, a kor sajtójából, hiteles forrásokban szereplő történetekből, és nem utolsó sorban, Petőfi és Arany levélváltásából való idézetekből. Egy gramm fikció sincs az anyagban, állítja váltig Kálló Béla, a szerénykedő, önmaga erejében bizonytalan Arany János megjelenítője, és el kell higgyük neki, annak ellenére, hogy az írott anyag irodalmi műként száguld. A szó szoros értelmében, mert a két előadó (a már említett Kálló Béla oldalán Tóth Péter Lóránt heveskedik mint Petőfi) fiatalemberként “adják” a két költő alakját s bármennyire tűnhet ez most már evidenciának, tabukat körüllengő képzeteket kellett lebontanunk ahhoz, hogy életszerűnek foghassuk fel két fiatalember(!) és költő nem mindennapi barátságát, és különbejáratú vivódását. Szenvedett mind a kettő, a maga módján. Petőfi vehemensen, sűrítetten csinált mindent. Aranynak azt rótta ki a sors, hogy élete elnyúltával hosszasabban szenvedjen. Csak ők mondhatnák meg melyikük járt jobban. Alkotó géniuszuknak viszont mi vagyunk “egyenes ági” haszonélvezői. Amíg előadás után vacsorázott a két színész, belekukkanthattam Péter szövegkönyvébe. Meghökkenve konstatáltam, nincs párbeszédbe szedve! Tömör, egymáshoz tapadó 10-12 soros, más-más betűtípusokba szedett szövegtömbökből áll. Paragrafusokból, mint egy törvénykönyv! Péter egy-két, nagyon sommás, magához intézett utasítása tarkította csak a betűk tömkelegét. Hogy hogyan tudták ebből előcsalni mindazt, ami a színpadon megjelenítettek, ahhoz varázslónak kellett lenni. De sikerült! Mégpedig úgy, hogy Kálló Béla, ( az előadást is ő rendezte) kaméleonként váltogatta színeit és szerepeit, nagyon jól (elvégre, mi egyéb dolga lenne egy hivatásos színésznek?), míg Péter Petőfi uralkodó jellemvonását (nagylelkűségének vehemenciáját) népesítette be hanghordozásával, szeme villanásaival, szövegmondásának ritmusváltásaival, mozdulataival. Magáról nem felejtkezhetett el, de ezzel a –csak látszatra– szerényebb eszköztárral is sikerült a megtévesztésig beolvadnia Petőfi alakjába. A maga módján, még ha a megjelenítés ellenkező pólusai felé haladva is, mindkét felfogás hitelesnek és sikeresnek bizonyult. Visszatérve Péter szövegkönyvéhez: a bejegyzések szembeötlő ritkasága ne lepjen meg senkit ( a Béláéban is csak egy pár rendezői utasítással volt több), mert a fiatal agy befogadóképessége temérdek s a fogalmak és szándékok rétegződő értelmeire, mellékzöngéire és következményeire rápillantással emlékszik a gyakorlott előadó. Túlzsúfolva egy szöveg olvashatatlan és kifejezetten káros. Élek a gyanúval, hogy a szövegelemzés és értelmezés során ezek a kulcsszavak aránylag későn lettek bejegyezve és akkor már magukban hordozták azokat a rejtjeleket is, amelyek megannyi szilárd pontként a világ — nyugalmi állapotából való– kimozdítását eredményezték. Sikeresen. Iskolafolyosók faláról, tankönyvek oldalairól visszapillantó kopott fényképek hús-vér, szenvedő és esendő, szenvedélyes és gyarló emberekké lettek a színpadon. Társaságukban forgolódhattunk rövid ideig mi is, tudva tudván: belénk nem ültetett senki isteni szikrát. (Vagy csak nem tudtak felszínre törni?) Eseménytelenebb talán az életünk, de kárpótlásként kevesebbet is szenvedünk. Örüljünk hát, hogy a költők megélték, a kortársaik feljegyezték és akadt valaki, aki a nyomokat írói lelkülettel csatarendbe állította. Ez, jelen esetben, Brestyánszki Boros Rozália érdeme, akit innen, a tócsa túlpartjáról is szeretettel köszöntünk. “… És akkor jött a Tenkes kapitánya…”, hadnagya társaságában, hogy szalmalángéletet leheljen a két költőóriás szegre akasztott, emlékké merevedett habitusába. Külön örültünk annak, hogy ebben a szellemi kalandban kedvenc versmondó vándorunk egyenlő félként bizonyított.
Kívánjuk, hogy ez a két fiatalember továbbra is kitartóan végezze hivatását, mert ha azt állítjuk, hogy ennek az előadásnak megtekintését minden diák számára kötelezővé kellene tenni, keveset mondunk. Nekünk, felnőtteknek sem árt a rendszeres emlékeztető!

Köntés Béla

Tudósítás a Három Királyok ottawai koncertjéről

2019. február 16-án a felvidéki Három Királyok formáció tartott koncertet az Ottawai Magyar Házban.

(Finta Gábor felvétele) 

Mikulás ünnepség

2018. december 2-án Mikulás ünnepséget rendeztünk az Ottawai Magyar Házban. A gyerekek mézeskalácsot sütöttek, énekeltek és táncoltak amíg megérkezett a Mikulás, majd ajándékokat kaptak.

( Lapohos Tibor és Finta Gábor felvétele)