Anyák napja a Magyar Házban
Az Ottawai Magyar Ház május 7-én, magyar szokás szerint ünnepelte az édesanyákat, nagymamákat. A Magyar Oskola növendékei mellett zenetanuló gyerekek és cserkészek adtak ünnepi műsort telt házas közönség előtt. Ezt követte az apák készítette vacsora, majd a Magyarországról érkezett „Belvárosi Betyárok” koncertje szórakoztatta a megjelenteket. Ez a koncert is látható lesz itt, miután befejezték kanadai kocertkörútjukat.
A teljes előadás |
(Finta Bea, Gábor és Fasanga Tibor felvételei)
A nagy (cseh)szlovákiai magyar csönd
Nagyszerű előadásnak lehettünk szem-és fültanúi szombat este a Magyar Házban. Benkő Géza alakítása elgondolkoztatott, de amellett meg is nevettetett. Sokan vagyunk olyanok, akik még emlékeznek szüleik-nagyszüleik kitelepítésére a Felvidékről, én is ezek között vagyok. Ötven kilogrammos csomaggal dobták át a határon a magyarok tízezreit, megfosztva őket nemcsak vagyontárgyaiktől, de emberi méltóságuktól is. Szomorú, hogy ezért máig sem kértek bocsánatot tőlünk. A Benes doktrinák ma is érvényben vannak. A sorstragédia végig ott izzik az előadásban, de a humor nevettető szemüvegén át nem is tűnik olyan tragikusnak, mint amilyen valójában volt. Mindezzel együtt Soóky László egyszemélyes darabja leköti és elgondolkoztatja a nézőt, Benkő Géza előadása pedig lenyűgözi a közönséget. Régen nem hallottam már ilyen szórakoztató és egyben elszomorító produkciót.
Finta Gábor
A teljes előadás |
(Finta Gábor videó, Koleszár István hangfelvétele)
Emlékezés az 1848-as forradalomra
Az Ottawai Magyar Ház március 17-én ünnepelte az 1848-as forradalom százhatvankilencedik évfordulóját. A lelkes közönség teljesen megtöltötte a házat, ahol a Magyar Oskola tanulói és fiatal zenetanuló gyerekek műsora után Dr. Ódor Bálint nagykövet mondta az ünnepi beszédet. Dr. Lapohos Tibor elnök Petőfi naplójából olvasott fel egy részletet, Dombi Károly pedig a forradalom világirodalomra tett hatását mutatta be. Az est jó hangulatban, kiváló vacsorával zárult.
A teljes előadás |
(Finta Bea felvétele)
Egmont nyitány
Március 4-én került sor az Egmont nyitány című emlékműsorra, melyet az 1956-os forradalom emlékére mutattak be a sárospataki 8-kor színház művészei. A mintegy egyórás műsor előtt finom vacsorát szolgáltunk fel a farkasordító hideg dacára megjelent szép számú közönségnek.
A teljes előadás |
(Finta Gábor felvétele)
Farsangi jelmezbál
Február 25-én 92-en ünnepeltük a farsangot. Volt részünk finom vacsorában, kacagásban, táncban.
Beszámoló |
(Finta Gábor felvételei)