Magyar létesítmények Ottawában

Kossuth Lajos szobor

Ottawa egyik magyar vonatkozású köztéri szobra a Magyarország Nagykövetsége előtt álló Kossuth mellszobor. Ennek története 1997 nyarára vezet vissza, amikor Gedai Károly nagykövet úr megkereste az Ottawai Magyar Ház vezetőjét, Györffy Lajost, és a szobor felállításának lehetőségéről tájékoztatta, illetve kérte a magyar közösséget, támogassák a kezdeményezést. Az 1848-49-es szabadságharc 150. évfordulóját mindenki méltóképpen kívánta megünnepelni, így nem volt kérdés, rögtön el is kezdődött egy gyűjtés a szobor megvalósításának céljából.
Magát a Füzy Tibor által készített bronz mellszobrot a magyar állam ajánlotta fel az itteni közösségnek, a Nagykövetség a város segítségével biztosította hozzá a területet, az ottawai magyarokra pedig a talapzat anyagi szükségleteinek összegyűjtése hárult feladatként. Györffy az Ottawai Magyar Ház nevében felhívást tett közzé, és reménykedtek benne, hogy az akció sikeresen zárul majd. Hála az ottawai és más ontarioi magyar közösségek önzetlenségének ez így is lett, 1998. március 15-én, a 150. évforduló alkalmával a Kossuth-szobrot sikerült felavatni, elfoglalta mai helyét, és azóta nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódó megemlékezések színhelye.

Hivatkozások


Felhívás

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójának méltó és maradandó értéket teremtő megünneplésére.

Kanadai Magyarok!

Honfitársaink!

1998. március 15-én ünnepeljünk az 1848-49-es dicsőség magyar forradalom és szabadságharc 150. évfordulóját. A jeles eseményt, amely a magyarság egészének más nemzetek számára is példaértékű és történelmi tette volt, szeretnénk az alkalomhoz illően méltósággal és maradandó értéket teremtve megünnepelni.
Ezért az ottawai Magyar Ház kezdeményezi Kossuth Lajos emlékmű felavatását Ottawában, a Magyar Nagykövetség főbejárata mellett. Terveink szerint a szobrot 1998. március 15-hez kapcsolódóan neves magyarországi történész avatná föl.
A magyar állam hozzájárulásképpen felajánlotta Füzy Tibor szobrászművész 47 cm magas, Kossuth Lajos bronz mellszobrát. Az ottawai Magyar Ház a szobor alapját képező természetes kőoszlop felállítására gyűjtést kezdeményez.
Az ünnepséggel kifejezésre kívánjuk juttatni, hogy a magyarországi és a kanadai magyarság nemes cél érdekében ma is képes összefogni és maradandót alkotni. Az emlékmű az elkövetkező esztendőkben koszorúzások, megemlékezések színhelyéül is szolgálhat majd.
Kérjük kanadai honfitársainkat, hogy hozzájárulásukkal segítsék elő e nemes cél megvalósulását. Adományaikat az ottawai Magyar Ház címére kérjük.
Csekket az Ottawa Hungarian Comunity Centre (43 Capital Drive, Nepean, Ontario, K2G 0E7) nevére kiállítani és a hátuljára írni „Kossuth Lajos emlékszobor”.
Köszönettel:
Györffy Lajos, Ottawa Magyar Ház elnöke


Hogy lett híres ember Györffy Lajos

(1998. március, katolikus értesítő)
Márkus Gyula interjúja

Györffy Lajos az Ottawai magyar ház elnöke, 1933-ban született Magyarországon, Nagylengyelben, Zala megyében. A forradalom szele sodorta először Angliába, majd Kanadába. 1958-ban British Columbia-ba érkezett sok más magyarral. Baráti hívásra telepedett át Ottawába 1962-ben. 1998-ig, nyugdíjazásáig egy karosszérialakatos műhelyben dolgozott, kezdetben, mint kétkezi munkás, azután, ahogy múlt az idő, úgy jutott előbbre, mindvégig ugyanazon a munkahelyen.
Önt híressé tette az ottawai Kossuth szobor felállítása.
A Magyar Köztársaság Ottawai Nagykövetsége keresett meg bennünket azzal, hogy rendelkezésükre áll egy bronzba öntött Kossuth fej. Szeretnék valahol a városban, köztéren felállítani. A város biztosította a megfelelő helyet. A Magyar Kultúrház az alapzatra összegyűjtötte a pénzt, és a szobrot felállítottuk.
Györffy úr, Ön nagyon szerény. A Magyar ház eredményének tulajdonítja a gyűjtés sikerét.
A munkát többnyire én végeztem, de nem a saját, hanem az ottawai magyar közösség nevében. Engedjék meg, hogy itt köszönjem meg az adakozók önzetlenségét, amellyel a Kossuth szobor felállításához hozzájárultak. Elsősorban az 1 dolláros adományoknak örültünk, mert akik ennyit adtak, a legszegényebbek. Ki kell emelnem a többi ontáriói magyar ház támogatását, hiszen tudjuk, minden magyar közösség pénzügyi gondokkal küzd. Volt, aki 500 dollárt küldött. Nagyon köszönjük.

Emlékművek

Az 1956-os emlékmű a Beechwood-i temetőben

Az 1956-os emlékmű a Maple Island-on