Szabadságharc

Időpont

2019 március 9, szombat / 18:00 - 20:30

iCal naptárba / Google naptárba


Színházi előadás.

plakát

Írta: Brestyánszki Boros Rozália.

Szereplők:

Arany János és mindenki más: Kálló Béla szabadkai színművész

Petőfi Sándor: Tóth Péter Lóránt versmondó, versvándor

Az előadás időtartama: 60 perc

Teljesen korhű, dokumentarista dráma. A célközönség a felnőtt és középiskolás korosztály, és talán az 5-8. osztályos korosztály is (11-14 évesek).

Arany János és Petőfi Sándor barátságán, kapcsolatán lelhet bepillantást a néző az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeibe.

A Magyar Nemzeti Tanács tájoltatási programjának köszönhetően, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezésében Délvidék 30 településére jutott el az előadás 2018. december végéig. Az előadók reményei szerint 2019 márciusáig bejárják az egész Kárpát-medencét.

Az ősbemutató május 31-én volt Szabadkán a VM4K-ban.

 címer A délvidéki előadásokat a Magyar Nemzeti Tanács támogatja.
jelvény A kanadai körutat a Studio Art egyesület támogatja és a KMOSZ szervezi.
Toronto – Ottawa – Montréal – Dartmouth – Cambridge – Windsor – Hamilton.
KMOSZ címer

Az est részletei

18.00 — vacsora
19.00 — előadás

Az előadásról

„Tapintható, emberközeli, dráma, színház. Május 31-én, csütörtökön a VM4Köz.Klub nagyszámú közönsége egy óra erejéig betekintést nyerhetett a dualizmus időszakát megelőző évekbe, mi több egy színvonalas előadás közepette azonosulhattak Arany és Petőfi forradalmat megelőző, élménydús mindennapjaival.

Jóbarátok, írók, mindketten hazát szerető családos emberek, ám mégis milyen különbözőek! Petőfi a heves vérmérsékletű, bátor lelkű, olykor meggondolatlanul szónokló hazafi és persze Arany, a nyugodt, megfontolt, ám visszahúzódó töredékíró… és megannyi immár feledésbe merült esemény, diskurzus és információ… nem is gondoltuk volna! De Kálló Béla és Tóth Péter Lóránt varázslatában a 19. századi magyar mindennapok, a nagyjaink karakterei és mindennapi csatái emberközelivé, már-már tapinthatóvá váltak a klubhelyiségben.

Az éjszaka közeledett, a világ lecsendesedett – mondaná Petőfi az előadást követően csendesen, azonban a VM4Köz.Klub udvarát az emberek jókedvű pusmogása, olykor hangos kacaja töltötte be. Talán 10 óra után vetettek véget a zenének, s hazamentek a VM4K-s vendégek. Köszönjük!”

Lovas Ildikó
József Attila-díjas író, kritikus, műfordító

Vallomások a darab készítéséről: „Az emberi vonások, a sorsok érdekeltek

A 2018. május 31. szabadkai ősbemutatóról és a nyugat-bácskai előadásokról készített írás.

Az ősbemutatóról a VM4K Facebook oldalán láthatunk képeket.

Kanadai előadások

2019. március

  • 8. péntek – Paraméter Szobaszínház, Toronto, ON
  • 9. szombat – Ottawai Magyar Ház, Ottawa, ON
  • 10. vasárnap – Csillagösvény Egyesület, Montreál, QC
  • 12. kedd – Dartmouth, NS
  • 15. péntek – Kossuth Ház, Cambridge, ON
  • 16. szombat – Mindszenty Ház, Windsor, ON
  • 17. vasárnap – Római Katolikus Templom, Hamilton, ON

A vacsora étlapján

főétel

Marhapörkölt nokedlivel és kovászos uborkával

édesség

Diós kalács

egy csésze kávé

Kávé és tea

italok

Üdítők, sör, bor, likőrök és tömény italok a bárban vásárolhatók.

Helyet csak foglalások ellenében tudunk biztosítani, vacsorázni pedig csakis előzetes jelentkezéssel lehet. Kérjük foglalják le jegyeiket illetve helyeiket az előadást megelőző péntek 21.00 óráig. A honlapon sikeresen beküldött foglalásokat drótposta üzenet nyugtázza.

Foglalások

Foglalás zárva erre az eseményre.