Szerelmem, Sárdy

„Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek. Egy újszülöttnek minden vicc új.”

A Tabi Lászlónak tulajdonított sziporkát juttatta eszembe az ottawai Magyar Házban március 19-én lezajlott előadás. Derzsi György, fiatal komáromi színész, egy egyszemélyes darabban mutatkozott be a helyi nagyérdeműnek. A darab egy képzeletbeli nagymama fiatalkori naplóbejegyzéseire épül, a fiatal lány Sárdyhoz kötődő élményeiről, amit a fiktív unoka fedez fel, nagy meglepetésére. A dramaturgiai képlet újszerűnek, frissnek tűnt, valószínűleg azért, mert annyira és olyan régen elszakadtunk az otthoni színház fősodrásától. A keret gazdag, szinte kimeríthetetlen lehetőségeket nyújtott az előadónak, amit az ifjú színész okosan, hatékonyan ki is használt. Rengeteg hangszínt, hangot, lélekrezdülést sugalló helyzetet volt alkalma feltárni a visszaemlékezés írott mozzanatain keresztül, amiket odaillő, Sárdy veretes előadásait idéző, zenei betétekkel színezett. Egy avatott kézzel megírt és nagyon jól előadott estnek lehettünk élvezői, amit az tesz még ígéretesebbé, hogy a művész bevallása szerint – s ebben nincs okom kételkedni—több ilyen kincset rejteget a Komáromi Lovas Színház tarsolya. A társulat pénzügyi támogatója és tiszteletbeli impresszáriója, Szájer Tamás, kilátásba helyezte a János Vitéz „gyalogos” előadását Ottawában, a KMOSZ szervezésében. Derzsi György teljesítményéből ítélve, az az est maradandó színházi eseménnyé fog minősülni mindazok emlékezetében, akik a hívó kürt szavára legközelebb válaszolni kegyeskednek. Jelentkezésüket türelmetlenül várjuk és Önöket, az érdeklődőket, majd idejében értesítjük a rendezvény részleteiről.

Köntés Béla