Virtuózok: A jövő zenéje

Időpont

2019 november 16, szombat / 19:00 - 21:00

iCal naptárba / Google naptárba


plakát„Virtuózok” címmel klasszikus zenei tehetségkutató műsor indult 2014-ben a Magyar Televízióban. Mivel Magyarországon a zenepedagógiai képzés rendszere óvodás kortól a hivatásos muzsikusok képzéséig kiépült és magas színvonalú, rengetegen jelentkeztek. A verseny olyan népszerű lett, hogy az adások nézettsége elérte Magyarország teljes lakosságának akár 10%-át is. A jeles művészekből, zenei szakemberekből álló zsűri brilliáns tehetségeket fedezett fel. A cél az volt, hogy ezek a fiatal klasszikus zenészek ne kallódjanak el, hanem lehetőségük nyíljon a szakmai tovább fejlődésre, koncertezésre, együtt muzsikálásra. Ennek érdekében alapítványt hoztunk létre, amely mindabban segít, ami egy zenei pályára készülő ifjú tehetség számára szükséges.

Az alapítvány keretein belül működik a Virtuózok Kamaraegyüttes, amelynek tagjai az immár 5 éve töretlen sikerrel, évente ismétlődő TV-műsor legkiválóbb felfedezettjei. Az együttes célja, hogy híres klasszikus zeneszámokat érdekes átiratban, a megszokottól eltérő hangszerelésben, magas színvonalú, mégis szórakoztató interpretációban adjon elő. A Virtuózok Kamaraegyüttes vezetője Szüts Apor, 25 éves, remek zongorista, zeneszerző és karmester. A programban szereplő kompozíciók az ő adaptációi az együttes hangszerösszeállításának, fiatalos, innovatív szellemének megfelelően.

A Virtuózok Kamaraegyüttes a klasszikus zene magas kultúráját kívánja átadni a jövő új generációinak, korszerű formában.

Virtuózok Kamaraegyüttes

VA címer

  • Bácsy-Schwartz Zoltán (hegedű)
  • Bánkövi Bence (cselló)
  • Csabay Zsuzsanna (fuvola)
  • Koppán Kata (brácsa)
  • Korb Vanessza (hegedű)
  • Liszkay Leonóra (fuvola)
  • Lugosi Dániel Ali (klarinét)
  • Puporka Jenő (nagybőgő)
  • Szüts Apor (zongora)
  • Várady Gyula (hegedű)

Dr. Batta András (a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke)

Jelentősebb nemzetközi szereplések

<img class="alignleft" src="/kep/be/rendezveny/2019/20191116-Virtuozok/virtuozok_terkep.jpg" alt="térkép" width="200" /

  • Beijing
  • Berlin, Berliner Philharmonie Concert Hall
  • Brasil
  • Budapest, Nato Assembly
  • Cologne and Edinburgh, Eurovision Young Musicians 2016 and 2018
  • Egypt
  • London, Concert with London Mozart Players
  • Los Angeles, Walt Disney Concert Hall
  • Miami, Kravis Center
  • Milan, World Expo
  • New York: Avery Fisher Hall, Carnegie Hall, Koch Theater
  • Pakistan
  • Paris, Climate Change Conference
  • Shanghai, BudapestFEST
  • Shenzhen, Asia Music Festival
  • Singapore, Charity Event
  • Strasbourg, Council of Europe
  • Tokyo, Tokyo Forum Hall
  • Toronto, Roy Thomson Hall

Műsorfüzet (terv)

  1. Kodály Zoltán: Intermezzo – Háry János
  2. Camille Saint-Saens: Introduction and rondo capriccioso
  3. Antonin Dvořák : Slavic dance Op 46. No.8
  4. J. S. Bach: Suite in b minor: Badinerie
  5. C. Saint-Saens – Jascha Heifetz: Swan
  6. Kodály Zoltán: Adagio
  7. Johannes Brahms: Hungarian Dance No.1.
  8. Ian Clarke: Hypnosis
  9. David Popper: Dance of the Elves
  10. Kovács Béla: After you, Mr. Gershwin
  11. Manuel de Falla: Ritual Fire Dance
  12. Astor Piazzolla: Libertango
  13. J. S. Bach: Double violin concerto in d-minor, 1st movement
  14. Giovanni Bottesini: Elegy
  15. Bartók Béla: Romanian Folk Dances
  16. Antonin Dvořák : Silent Woods
  17. Franz Liszt: Hungarian Rhapsody No.9.
  18. Ernest Bloch: Nigun
  19. P. I. Tchaikovsky – Violin Concerto in D major 3rd movement
  20. Edward Elgar: Salut d’amour
  21. Adolf Schreiner: Immer kleiner
  22. Leonard Bernstein: Mambo
  23. Astor Piazzolla: Tango etude
  24. Szüts Apor: Tango á la Grotesque
  25. Aram Khachaturian: Sabre Dance

Támogatók

HU címerMagyarország Ottawai Nagykövetsége
NKA címerNemzeti Kulturális Alap
KV címerKis Virtuózok Alapítvány

Az est részletei

19.00 — koncert

Kérjük, hogy legalább egy negyed órával előbb érkezzenek.
Telt ház, a helyek elfogytak!