Három királyok

Időpont

2017 november 25, szombat / 18:00 - 21:00

iCal naptárba / Google naptárba


Adventi koncert
Előadók: Derzsi György, Vadkerti Imre, Kovács Koppány

plakát

Letölthető plakát

HU címer A kelet-kanadai koncerteket a KMOSZ szervezi

Az est részletei

18.00 — vacsora
19.00 — koncert

Szemelvények a koncerből

Az előadókról

Derzsi György

Derzsi György

Derzsi György 1973-ban Pozsonyban született, 1994 óta vagy állandó vagy vendégművésze különböző színházaknak, társulatoknak. 2001-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán. Tenor hangjával jó néhány jól ismert darabban nyűgözte már le közönségét, álljon itt ezek közül néhány: Kacsóh – János vitéz, Verdi – Otello, Erkel – Bánk bán, Strauss – Cigánybáró, Szörényi-Bródy – István, a király, stb. Színészi alakításain túl már 10 éve foglalkozik hangszereléssel, zeneszerzéssel, ebből a tevékenységből született 2014-ben első önálló zenei műve, a KINCSEM, amit a Magyar Lovas Színházban mutattak be, Komáromban.

Nem először érkezik Kanadába. 2015. őszén jutott el először néhány helybeli közösséghez, majd 2016 márciusában aratott ismét nagy sikert országszerte.

Vadkerti Imre

Vadkerti Imre

Vadkerti Imre 1976-ban született Révkomáromban. Gútán, majd Érsekújvárban tanult.
A zene és a színház szeretete kora gyermekkora óta jelen van életében. Előbb zenekarokkal énekelt, létrehozta az Alfarock, majd a Friends zenekart. 1993-ban a Komáromi Jókai Színházban Gábriel arkangyalként mutatkozott be, a „Mária evangéliuma” rockoperában. 2000-ben alapító tagja volt a Kis-Duna Menti Rockszínháznak. Emellett tagja volt az Érsekújvári Rockszínpadnak. Mindkét alkotó műhelyhez sikeres szerepek kötötték. Általános ismertségében fordulópont volt a 2007-es év, amikor jelentkezett a Magyar Televízió „Társulat” című műsorába, ahol a megmérettetés során Koppány szerepét nyerte el a 25 éves jubileumi „István, a király” rockopera előadásában. Ez a szerep volt meghatározó színészi munkásságában 2010-ig. Eközben szintén nagy sikerrel alakította Tom Miggles szerepét a „Leányvásár” című operettben, a Pécsi Nemzeti Színházban. 2010 óta a Komáromi Magyar Lovas Színházban lép fel, a „Trója” rockoperában, Agamemnón szerepében, valamint a „Honfoglalás” rockoperában a honfoglaló Árpád vezért szerepében. Egyéb szerepei közé tartozik a bíró „Az utolsó betyár” című népi rockoperában, és Bagó a „János vitéz” c. előadásban, mellyel osztatlan sikert aratott. A színház 2014-es ősbemutatójában, a „Kincsem” rockoperában ismét főszerepben láthatták.

2010 és 2013 között a Sziget Színház munkatársa, és közben 2011-ben a Kormorán zenekar szólóénekese lett. Ezenkívül önálló műsorokat ad, illetve koncerteket ad zenészbarátaival, a V-Band együttessel előadóművészként számos helyen lép fel Európában és a tengerentúlon is. Egyéni énekhangjának, tehetségének köszönhetően több stílusban is otthon van.

Kovács Koppány

Kovács Koppány

Kovács Koppány (Eger, 1977) a Rómeó Vérzik zenekar frontembere, illetve szövegírója. Emellett kiemelkedő színész a komáromi Magyar Lovas Színházban.

1988-ban édesapjával és bátyjával az akkori Csehszlovákiába – most már Szlovákia –, Somorjára költözött. Óvodás kora óta foglalkoztatta a zene, és először furulyán tanult. Édesapja tagja volt a felnémeti „Pávakör Citerazenekar”-nak, ezzel a hangszerrel kezdődött a zene imádata. Egerben a Farkas Ferenc Zeneiskolában kezdte el zenei tanulmányait, kezdetben furulyán, majd ütőshangszereken, trombitán, végül a gitár lett a meghatározó hangszer további pályafutása során. Szabad idejében a néptáncot tanult. Zenekarával (Rómeó Vérzik) 1995-ben lép fel először. A komáromi Lovas Színház tagjaként szerepelt musicalekben, rockoperákban, mint például a „Megfeszítettben”, „István, a királyban”, „Hét vezérben”. „Egy cowboy élete” c. önálló estjében olyan dalokat ad elő, amelyek végigkísérték eddigi életét.

Jelenleg a Városi Kulturális Bizottság elnöke és egyben a CSEMADOK somorjai tagszervezetének alelnöke. 2015-ben „Magyar dallal a kirekesztés ellen” megnevezéssel szólította fel Somorja lakosságát, hogy lépjen fel a magyar nyelv használata mellett egy szimpátia tüntetés erejéig.

A vacsora étlapján

főétel

Vadas zsemlegombóccal és…

főétel

…párolt vörös káposztával

édesség

Képviselő fánk

egy csésze kávé

Kávé és tea

italok

Üdítők, sör, bor, likőrök és tömény italok a bárban vásárolhatók.

Helyet csak foglalások ellenében tudunk biztosítani, vacsorázni pedig csakis előzetes jelentkezéssel lehet. Kérjük, foglalják le jegyeiket az előadást megelőző péntek 21.00 óráig. A honlapon sikeresen beküldött foglalásokat drótposta üzenet nyugtázza.

Foglalások

Foglalás zárva erre az eseményre.